T.Túri Gábor: Régi, magyar, latin betűs nyelvemlékeink olvasata

Dr. T. Túri Gábor
2024.09.19.

Ezen írásomra az adott okot, hogy a kezembe került egy – a Promotions.hu oldalán 2024. 5. 22-én megjelent – cikk,
"A magyar nyelv ősi szavai alig érthetők számunkra, ennyire furcsán beszéltek elődeink" címmel. (Amit aztán Sajn Lázár az internet "Magyar Őstörténet" csoportjában megosztott)
Ebben legnagyobb meglepetésemre többek között ezt a mondatot találtam:
"A magyar nyelv rengeteg változáson ment keresztül az elmúlt évszázadokban.[...] változtak a hangok, a kiejtés, így aki szeretné megérteni elődeink mondanivalóját, annak hosszasan elemeznie kell a hallottakat, olvasottakat"
Mivel ebben, a "változtak a hangok, a kiejtés" rész felkeltette a figyelmemet – és ezzel nem is értek egyet –, ezért most egy konkrét példával kívánom bemutatni e kijelentés ellenkezőjét.

Ennek bizonyítására az "András-kori ima" néven ismert első összefüggő magyar nyelvű szövegünket hozom fel példakánt.

Ezt az írást 1842-ben Literáti Nemes Sámuel régiségkereskedő találta meg, amikor Pestről elindulva, Pozsony városán keresztül Klágenfurtba érkezett, nyílván vásárlás céljából.

Ennek során, itt – talán egy antikváriumban – a kezébe akadt egy brevárium imádságos könyv, amely vékony bőrhártyával volt bevonva, és ezen régi írásokat fedezett fel...

Rögtön feltűnt neki, hogy a borító hátsó lapján talált írás latin volt, azonban az előlapon olvasható sorok viszont más nyelven íródtak. Ez utóbbit pedig – ugyan nehézségek árán, de – bizonyos fokig meg tudta érteni magyarul, mert ez így szólt:

"O Jezus /és/ zent Maria azzuna hyweuc ysten rontha papa ur ellennch bodug Leo papa urc megwacyttuac nhelveun choncittiac uodalum waguc bacun futua hazuktual zeles feuldun zaranduglu zeghen nypec /és/ prasbytrucut fuul vur turcuan fuithou couruc-grazdua lufuu: Wutu peccis lughala toran munhi in zobathaya heu gehnahabul Step lughalu ur fouguaia zenthiel ur ysten odutt wola gymultstul zent urzagnuc nagh pannona leun chinus cert paradisa muncchu wan felduc use – wiz foulua angheluc eurec wulu hotulmual – horogtoul papa urunc zenti ieleus andoreas ur uthoya hyweuc azen /és/ amen."

Két év múlva, 1844-ben a "Századok" című tudományos folyóiratban már meg is jelent ez az írás, és vele együtt annak Literáti Nemes Sámuel általi első értelmezése.

1850-ben pedig Jerney János akadémikus a Magyar Tudományos Akadémián –rendőrségi jelenlét és bírósági felügyelet mellett – lefejtette a brevárium fedőlapjáról a bőrhártyát, és ezt ezután bemutatta a jelenlévőknek, bizonyítva ezzel, az ott jelenlévő kétkedőknek, hogy ez nem hamisítvány.
Ezután 4 év múlva megjelent Jerney tanulmánya nyomtatásban is, az erről a szövegről írt saját olvasatával, "Magyar Nyelvkincsek az Árpádok Korából" címmel.

Ennyit tehát ezen írás megtalálásáról és a tudományos életbe történt bemutatásáról..
És most mi, ennek az írásnak az alapján, nézzük meg, hogy az előbb említett Promotions.hu oldalán 2024.5.22-én megjelent cikk címének, mennyiben van igaza azzal, hogy"... ennyire furcsán beszéltek elődeink".

Mert, hogy – mint látni fogjuk – nem a beszédünk, vagyis valójában nem a nyelvünk változott meg, hanem a szavak leírásával volt akkoriban baj, mégpedig a latin betűs írásra való áttéréskor.
Ennek igazolására – a példa kedvéért – érdemes egyes részeket kiemelni az idézett szövegből.

Ehhez tudni kell, hogy ebben az időben, a magyar nyelvvel együtt kifejlődött, és így ahhoz teljességgel hozzáilleszkedett, ősi magyar írásunkat (az ún. "rovást") használták a magyari népek már legkevesebb 3000 éve, de vannak vélemények, amelyek szerint itt a Kárpát-medencében még ennél is régebben.

E régi írásunk betűjei az ún. lineáris A írások csoportjába tartoznak.
Mielőtt azonban tovább mennénk, ezzel az írással kapcsolatban itt rögtön meg kell említeni a Krétán talált, minószi kultúra írásos nyomait is, amelyeknek megfejtésében az utóbbi időben a nebraszkai Linkoln Egyetemen tanító Révész Péter (Peter Z. Revesz) professzornak vannak kiemelkedő sikerei. Megállapítása szerint, az ott talált írások közül, az ún. lineáris-B írás a hódító görögöknek volt az írása. Ezt az írást, és betűinek jelentését, 1953-ban Michael Ventrisnek sikerült megfejtenie. Ugyanakkor a lineáris-A írás pedig – amelyet azonban, eddig még nem sikerült teljességgel megfejteni –, az előtte ott élő népeké, vagyis tehát, a dórok előtti, észak-balkáni népeké volt.
Ezért nem is meglepő, hogy az utóbbi írás, Révész professzor kutatásai alapján, nagyrészt a tatárlakai ún. "Dunai írás",Kr.e. 5000 környékéről származó Kárpát-medencei nyomaival hozhatók összefüggésben.
Ez volt tehát az az írás, amely a professzor véleménye alapján, nagy hatást gyakorolt erre a – Kr.e. 2500-től 1200-ig nyomon követhető – krétai, lineáris-A írásra, hozzátéve mindehhez azt is, hogy ez utóbbi kialakulásában azonban, részben a későbbi sumér és egyiptomi írás is szerepet játszhatott.

Mindehhez fontos adalék, hogy a krétai mükénei-minószi kultúra nyelve agglutináló volt, vagyis – ugyanúgy, mint a magyar nyelv –, nyugati-ugor eredetű.

Ezt az írást, amelyet tehát magyar elődeink is használtak, az ezredforduló után azonban itt a Kárpát-medencében az egyház – amely az új, európai latin műveltséget kívánta e területen is meghonosítani – szigorúan ellenezte, és ezért a káptalanokban, valamint kolostorokban minden szöveget átírtak a latin ABC betűire. (Majd az eredeti rovásírásos emlékeket pedig begyűjtötték és elégették, azok további használóit pedig megbüntették.)

Igen ám, de a szövegek átírásánál volt egy nagy probléma. Ugyanis a magyar nyelv 40 fölötti hangzójára nem volt elégséges a latin nyelv 23 betűs írásredszere, amit itt bemutatok:

a,b,c,d,e,f,g,h,i,k,l,m,n,o,p,q,r,s,t,v,x,y,z.

Ez, mint látható, a mi nyelvünkre nagyon hiányosan volt adaptálható, mert még az ö és ü betűket sem ismerte, nem is beszélve a magánhangzóink hosszú és rövid változatairól (á, é, í, ó, ő, ű), valamint a ty, gy, j, cs, zs stb. betűinkről. Ugyanakkor pedig köztudott, hogy e betük használata igen fontos jelentésbeli különbséget jelentenek az egyes magyar szavak megértésében.

Amig a mai magyar, latin betűs írásrendszerünk létrejött, a két írásrendszer között nagyon sok próbálkozás történt a szavak és mondatok átírásával.
Többek között, ilyen ez az – ebből az időből fennmaradt – ima is, amit itt most példaként felhozok.
Ennek lejegyzésére – vagyis ezen itt idézett írás megszületésére – két lehetőség lehetett.
Az egyik az, hogy az írástudó latin szerzetes, amikor ezt az imát lejegyezte, az erdeti magyar rovásírással készült egyik régi magyar szent könyvet tartotta a kezében (amit persze később elégettek), a másik pedig az, hogy elmondás útján, tehát valakitől hallva ezt az imát, mint diktált szöveget próbálta lejegyezni.
Mind a két lehetőség NAGYON NEHÉZ vállalkozás volt e latin szerzetes számára.
Őt személyesen, természetesen nem terhelheti felelősség, amiért igy kerékbe törte a nyelvünket, hiszen egyszerűen nem tudta máshogy lerögzíteni. Nem álltak a rendelkezésére megfelelő latin betűk.

Ezzel szemben, a felősség viszont ma azokat terheli, akik több száz év elmúltával, az iskoláinkban még most a 21. században is, azt tanítják gyermekeinknek, hogy lám, őseink ilyen "nyakatekerten" beszéltek kb. 900 évvel ezelőtt…
Mert ez nemcsak hogy egy megbocsájthatatlan tévedés, hanem én ezt – tovább menve ezzel – egyszerűen tudatos hamisításnak is tartok a részükről!

Ennyit bevezetőként.
És lássuk most a példákat az itt közölt imádságból:

"...zent Maria azzuna hyweuc ysten rontha papa ur ellennch bodug..."
Vagyis: szent Mária asszonya, hívők Isten (Istenhívők) ronták a pápa ellen,boldog...

"megwacyttuac"
Vagyis: megvakítvák (megvakították)

Ez utóbbinál jól látható, hogy nem tudta a latin betűre átíró szerzetes, hogy kell írni ezt a "wacyt" szót (csak talán kimondani tudta), mert ha megnézzük a következő sort, ami a "vakon futva"-val kezdődik, ott ezt a vakon szót már egészen máshogy "bacun"-nak írja...
"bacun futua hazuktual zeles feuldun zaranduglu zeghen"
Vagyis: vakon futva házuktól, széles földön zarándokló szegény

Tehát itt is látható, hogy a v-t egyszer b-nek (bakun), másszor w-nek(wacyttuac) és megint máskor a v-t u-nak írja (futua).
Vagyis teljes káosz látható a rovás betűinek a latin betűkre történő átírásában.
Természetesen a szöveget ma nekünk is nagyon nehéz olvasni, de nem azért, mintha a nyelvünk megváltozott volna, hanem azért, mert kaotikusan van átírva.
De ugyanígy a gy-betűt sem ismerték, mint ahogy a cs betűt sem, mert egyszerűen nem volt rá betűjük a latin ABC-ben(!!)...
És igy sorolhatjuk tovább.
Eközben, számomra szinte érezhető a szerzetes dilemmája, aki kezében a tollával, a meghallott betűt képtelen volt átírni a meglevő kis számú latin betűk egyikére.

Azonban nézzük a szöveget tovább, a példa és az érthetőség kedvéért.:

"...ur ysten odutt wola gymultstul zent urzagnuc nagh pannona leun chinus cert paradisa ... "
Vagyis az:
Úr Isten adott vala gyümölcstől szent országnak nagy Pannonia lőn csinos kert paradicsom... stb (értsd: a paradicsom csinos kertje lett Pannonia)

Itt láthatók a szerzetes újabb problémái, mert például az i betűt y-nak írja, az ö betűt itt eu-val,
az ü betűt meg u-val.
Ugyanakkor a cs betűt ch-val, a k betűt c-vel, az sz betűt z-vel, a gy betűt pedig gh-val.
 Majd, mivel – mint írtam – nincs általános és elfogadott helyesírás, így a kiejtett ü betű leírását ezután ismét megmásítja az átíró, mert az ü-t itt már y-al is írja, az ö-t pedig ugyanakkor u-val...
És így sorolhatjuk tovább.

Csak az érdekesség kedvéért, érdemes befejező példaként még megemlíteni a szöveg egy másik részét is, amelyben szintén jól láthatók az átáirások zavartságai:

"...angheluc eurec wulu hotulmual – horogtoul papa urunc zenti ieleus andoreas ur uthoya …"
Vagyis:
...az angyalok örök való hatalmául - öröktől (horogtoul) pápa urunk szent jeles András úr utódja...

Mindebből tehát látszik, hogy azt a következtetést levonni – mint azt az itt idézett "promotion. hu" oldalán is olvashattuk –, hogy őseink 900-1000 éve így, ilyen "furcsán" beszéltek, ahhoz vagy nagyfokú tudáshiány, illetve egész egyszerűen rosszindulat szükséges.
Vagyis ebből – azt hiszem – világosan megérthető, hogy nem a nyelv, vagyis a magyar szavak kiejtése, változott meg ezer év alatt, hanem lassan megtanultuk (az eltelt idő alatt) ezekkel az új latin betűinkkel leírni azt, amit valójában kiejtünk.
És igy alakult ki végül az az egyezményes írás, amit ma használunk a magyar nyelvünk rögzítésére.

Azonban még ma is van probléma.
Ugyanis – mint tudjuk - kétféle "e" betűnk van (a nyilt és a zárt e), és mi mégis csak egy e-t használunk az írásban (pl. elmegy).
Aztán itt van a gy betű, ami szerintem hibásan van a g-betűből levezetve, mert valójában ez a d betű lágy párja lenne.
Pedig az ősi írásunkban ennek meg is van a nyoma, mert a d az egy hosszú szárú kereszt, a gy pedig egy hasonló, de kettős kereszt szerű jel. Ezzel szemben a g, amelynek a lágy párja lenne a gy, az a rovásban egész más jellel van írva, és ami még ennél is fontosabb, hogy a g az torokhang és hátul képezzük a lágy szájpadunkkal, a
d pedig foghang, vagyis elöl képződik, ugyanúgy mint a gy.
Tehát helyesen a gy-t tulajdonképpen dy-nek kellene írnunk (mint ahogy ezt a t-ty, n-ny esetében is tesszük).

Vagyis ebből a példából is láthatjuk, hogy még mindig nem nőttük ki azt a bizonyos gyerekcipőt, a rovás betűk latin átírásával, illetve a kimondott betűk leírásával kapcsolatban.
(Ezért is volt sokkal megfelelőbb nyelvünk szavainak leírásánál a több ezer éves saját rovásírásunk, mert az úgy illett ránk, mint testünkre a jól szabott zubbony!)

Mindezek tükrében, még arra a látszólagos ellentmondásra is választ kaphatunk, hogy a rovásírással talált szövegek, amelyek jóval öregebbek, mint például ez az András-kori ima, számunkra sokszor minden nehézség és minden fejtörés nélkül megérthetők. 
Hiszen az ősi rovásunkban nyelvünk minden hangzójára megvolt a megfelelő jel, igy nem kellet a nyelvet "kerékbetörni", és ezért érthetők még ma is jól e régi rovásos szövegek, legyenek azok 2000 és 3000 évesek, vagy talán még öregebbek...

Mindebből tehát – minden túlzás nélkül – levonhatjuk azt a következtetést, hogy nyelvünk több ezer év óta változatlan formában áll fenn, természetesen leszámítva az új technikai szavakat, mint TV, autó, rádió stb.
Nincs szüksége változásra, mert már jóval a hon visszafoglalás előtt is teljesen kiforrott volt, ellentétben a német és más indeurópai nyelvekkel.
Csak az átírás volt hibás, és nekünk pedig bemesélték, hogy ezen hibás átírások szerint beszéltek az őseink.
Ez pedig – mint láttuk – nem igaz!!!

Ennek jobb megértésére – vagyis a betűk kiejtésének különbözőségére - bemutatok egy egyszerű példát:
Az itt alkalmazott magyar szöveg a következő:
Karácsonykor mindig havazik, és szép ajándékokat kapunk.

Ha most ezt németre lefordítjuk, akkor ez így hangzik:
An Weihnachten schneit es immer und wir bekommen schöne Geschenke.

Ha pedig most, ezt a fordítást a mai magyar ABC-re átírjuk úgy, ahogy ezt a németek kiejtik, akkor ez így fog kinézni:
An vájnáhten snájt esz ime unt vir bekomen söne gesenke.

Ezt a magyar kiejtés szerinti szöveget, ha most odaadnánk egy németnek, hogy olvassa el, akkor ezt már aligha értené meg, pedig csak a mi magyar ABC-nkre írtuk át a németek beszédjét.
Vagyis mindez pontosan úgy történt, ahogy ezt akkoriban a latin papok tették a mi magyar beszédünkkel.

Ráadásul, ha ezt – a magyarul átírt német mondatot – most egy némettel felolvastatnánk, az így hangzana a szájából:
An fájnáten sznájt eszc ime unt fir bekomen szöne geszenke.

Most pedig ha ezt, így leírva, összehasonlítjuk azzal a példamondattal, amit először ide németül leírtam, akkor láthatjuk, hogy a káosz az teljes. 
A szöveg ugyanis teljeséggel megváltozott.Tehát ebből ismét jól láthatjuk, amit ezzel az írásommal be akartam mutatni. Vagyis, hogy a nyelvünk – és annak beszélt kiejtése – az változatlan maradt, és a szöveget csak az átírás torzította el.

Ha most ezek után visszalapozunk e megtalált, 900 éves "András-kori ima" leírt szövegéhez, és mindezek tudatában ismét elolvassuk ezt, akkor már láthatjuk, hogy ez éppen úgy egy átírás beli torzítás, mint ezt ebben a német példamondatunkban is láthattuk.

(TTG)