T. Túri Gábor: Hungarológia és a most januárban három éve megalakult Magyarságkutató Intézet

Az első publikáció: 2022.02.15.

Amikor 2016-ban az "Őseink hite, hitünk ősei" c. könyvem bemutatója volt, majd ezután megírtam a "Most lesz tíz éve, hogy 2013-ban lezártam a harmadik könyvem" című cikkemet, még nem tudtam,hogy rá három évre, 2019-ben megalakul majd a Magyarságkutató Intézet.
Ekkor ugyanis, azt mondtam a bevezető előadásomban, hogy
"írói tevékenységemet és nézőpontomat legszívesebben a hungarológiával hoznám kapcsolatba – de ehhez rögtön hozzá is tettem –, bár tudom, hogy e szónak az értelmezése sok félreértésre ad és adott okot."

"Nem jó szó, és mégis szükséges" mondta egykor az irodalomtörténész és nyelvész Eckhard Sándor is, még a Nemzetközi Magyar Filológia Társaság 1977-es nyíregyházi létrejötte előtt, amelynek igénye valójában már a 60-as években született meg.

Hogy ez a kifejezés mit is jelent – mint ezt szintén megemlítettem – Eckhard Sándor társszerkesztősége alatt megjelenő "Magyarságtudomány" című folyóiratukban 1940-ben így határozták meg:
"Magyarságtudomány alatt nem egy önálló tudományágat kell érteni, hanem a különböző tudományágakon belül sajátos, magyar nézőpontot."

Ezután, mint írtam, ezt az akkori meghatározást – hogy ezzel elkerülhessem az esetleg rám akasztható nemzetieskedés vádját – a következőképpen oldottam fel, a kiadott könyvemben:
"Magyarságtudomány alatt nem egy önálló tudományágat kell érteni, hanem a különböző tudományágakon belüli, a magyarsággal összefüggő és elfogulatlanságra törekvő nézőpontot."

Természetesen itt rögtön hozzá is teszem, hogy ezt az írásomat most nem a saját könyvem népszerűsítése érdekében írtam meg, hanem összességében azoknak a könyveknek a védelmében, melyeknek írói jogtalanul vannak gyanúsítgatva, műveik nemzetieskedő, soviniszta tartalmával. Ezért, ezek kritikai értékélése az ún. hivatalos tudományos vonal képviselői részéről, nem is történik meg. Ezek nemcsak, hogy nincsenek tárgyilagosan kritizálva, hanem miután a soviniszta és nemzetieskedő jelző bélyegével, a sutba helyezik ezeket, még csak nem is beszélnek róluk.

Mindezt tehát azért hangoztattam a könyvem bevezetőjében, hogy ezzel már jó előre kifoghassam a szelet az ellenem fellépő kritikusaim vitorlájából.

Vagyis, csakis ez az említett és így meghatározott hungarológia jelenti számomra azt a "magyarságtudományt", amit végül is ezzel a szóval akarok kifejezni, ugyanúgy mint sok azonos gondolkodású írókollégám, úgymint a már elhunyt Varga Csaba, Götz László, és Barrabási László, valamint Bakay Kornél, Mireisz László, Pap Gábor, Bíró Lajos és Varga Géza – hogy csak néhányat emeljek ki a hosszú névsorból.
Mert ez az általuk is használt "magyarságtudomány", ebben az értelemben a magyarság teljességével foglalkozik, és felöleli az ezzel kapcsolatos szellemtudományi diszciplínák teljességét. Vagyis a magyar történelmet, a néprajzot, a nyelvészetet, a kultúrtörténetet, az irodalmat, az országismeretet, képzőművészetet és zenét, valamint a – nem csak a finnugorisztikára szorítkozó – filológiát.

Tehát mindezidáig én is ebben az értelemben és ennek szellemében írtam, és ugyanígy ennek szellemében fogok, a későbbiekben is tollat.
Természetesen tudom, hogy – mint magán személynek – minderről könnyebb nekem beszélnem, az eddig megjelent könyveim oldalain, hiszen tudom, mekkora ellenszéllel és még több akadállyal áll szemben az, aki egy ilyen alapokon nyugvó hivatalos Intézetet kíván megalapítani.

Éppen ezért, örömmel és nagy megelégedettséggel olvastam Kásler Miklós professzornak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének, védnöksége alatt a "Magyarságkutató Intézet", 2019-es megalakulásának hírét.
Ez az új intézet a genetika és a történettudomány szimbiózisával egy új hazai tudományágat alapított meg, amelynek segítségével örökléstani bizonyítékok alapján igyekszik kimutatni népünk eredetét, elfogulatlanul, objektív kutatási eredmények alapján. Ennek révén már olyan területek is a magyar őstörténeti kutatás előterébe kerülhetnek, amelyek nyomaival az eddigi és egyoldalú történettudomány nem foglakozhatott. Ezen származási vonalak genetikai nyomai alapján, úgy a belső-ázsiai, mint a Kaukázus alatti területek, valamint a Kaszpi-tenger környékének dél-keleti vidékei is, már vizsgálódásunk előterébe kerülhetnek.

Így, mindezek ismeretében már nem tűnik írói túlzásnak, az a könyvemben megfogalmazott kijelentés, hogy:Őstörténelemmel foglakozni, magyarságismeret és az ún. "magyarságtudomány" nélkül lehetetlenség.

Meggyőződésem, hogy egy lelkiismeretes magyar kutató – legyen amatőr vagy hivatásos régész, történész vagy egyiptológus, aki ismeri nyelvünk felépítését, népszokásainkat, népművészetünket, gesztáink tartalmát és népmeséinket – az ókori kultúrák tanulmányozása közben előbb vagy utóbb (de egyszer mindenképpen) találkozni fog a magyarság kultúrájával rokon, és sokszor egyenesen hozzávezető adatokkal.

Úgy vélem, hogy ezeket nem észrevenni és megkerülni képtelenség.

A kutató részéről ekkor kétféle reakció lehetséges. Vagy feldolgozza ezeket a talált "nyomokat" és párhuzamba állítja őket a Kárpát-medencei magyar kultúra megfelelő adataival, nyelvi anyagával, tárgyi kultúrájával, vállalva, hogy ráakasztják a nemzetieskedő, műkedvelő jelzőt, vagy pedig egyszerűen tudomást sem vesz róluk. Úgy tesz, mintha ezek a nyomok nem is léteznének. Sajnos ez utóbbi felfogás jellemzi még manapság is hivatalos történészeink nagy részét, akik mindezt azért teszik, nehogy valaki rájuk akaszthassa a nemzetieskedő jelzőt.

Ezzel ugyan hazudik saját népének, valamint elárulja még magát az objektív történelemtudományt is – mint tudományágat –, de így, ennek fejében, a nemzetközi történelemtudomány porondján biztosan megalapozhatja helyét, és elismerésre is szert tehet.

Ettől kezdve azonban minden olyan más cikket, könyvet vagy tanulmányt, amely a magyarság és az ókori kultúrák közötti eredendő kapcsolatokra mutat rá, éppen ő fogja a leghangosabban a tudománytalanság és nemzetieskedés jelzőjével becsmérelni…, ezzel akarván eltussolni a maga hazug és álobjektív álláspontját e témával kapcsolatban. Majd végül – éppen azért, hogy a saját igazát védje – ezt az igazságtalan kritikáját közzéteszi a nemzetközi tudományos közvélemény előtt is, ezzel bizonyítva a maga "objektivitását" és elfogulatlanságát. Így pedig már a nemzetközi porondon is elárulja hazája igaz történetét."

Ezen utóbbi felfogás további elburjánzása ellen született meg tehát három éve a Magyarságkutató Intézet, amely karöltve a magyarságtudomány fenti diszciplínáival, az objektív magyar történelem feltárásán fáradozik, összefogva az ilyen témákról író, hivatásos és amatőr írók táborával.Gratulálunk megalakulásának harmadik évfordulójához, és csak remélni tudjuk, hogy az ez év április 3-i magyarországi választások után is, ugyanilyen töretlenséggel folytathatja majd a további munkáját.

Ehhez kívánunk az intézetnek sok sikert!

(TTG)